Vissza tehát a fehér köpenyek közé. Történt, tehát, hogy G lágyéksérv műtétjének az időpontja eljött. Az oltásokkal és az optimális időintervallumokkal kisakkozott nap realitássá vált, menni kellett. Nem mondom, hogy nyugodtan telt az utolsó éjszaka, főleg nem lelkileg, főleg nem Anyának.

Az anesztes tájékoztatása szerint a műtéthez képest bizonyos idővel apróságunk nem ehetett, nem ihatott semmit. Ismerve a torkosságát ez jó adag üvöltéssel kecsegtetett a napra, de egy hős volt. Szóval az utolsó időpont hajnal 4 volt. Anya felkelt, megetette G-t, a hideg élelmet elcsomagolta:). A reggeli kelés után gyors pakolás, irány a Heim Pál, hiszen reggel 7.15-ig be kellett érnünk utasítás szerint. Már 7 körül ott voltunk az osztályon, megkaptuk a kiságyat, amit G egész napra kibérelt, kettőnknek a szabályok szerint 1 szék jutott bent. Ez természetesen Anyáé volt, én kint vártam a kórterem előtt/a futár szerepét vállaltam.

Reméltük, hogy első lesz a műtéti rendben, tekintettel éltes korára, de végül nem így lett, mert voltak nálánál is fiatalabbak. Illetve csak egy fiatalabb – egy 2 hónapos kisfiú, ugyanezzel a problémával. Így G egy órával hátra, mi egy lépéssel közelebb az idegességhez. Gyors számolás – 7-re jöttünk, 9-kor kezdődnek a műtétek, 10-kor viszik.

Rohadt nehezen ment az idő. Aztán csak lassan. Aztán cammogva, végül tyúklépésben ment a mutató körbe-körbe.
Volt időm kielemezni a helyszínt. Le a kalappal a Heim Pál sebészeti részlege előtt, amennyire tudtak, kiszolgáltak minket, tájékoztattak, nem kapkodtak. A kórterem ellátott és modern is volt a régi épület dacára. Elrendezésében sokágyas volt, többnyire fejsérült gyerekekkel, nem üdítő látvány, elrettentő példának kitűnő.

Időugrás: 10 óra, jönnek érte – Anya viszi egy szinttel lejjebb, mindenki nyugtat minket, nem lesz semmi baj. A távolodó fejecskére nézni ahogy már más vállán döccenget a távolodó lépések során állati szar volt. Aztán lengőajtó becsapódik, mi a folyosón várunk.

Bő egy óra bentlét után hozzák a hősünket, sikerült a műtét nincs semmi baj, ébren hozták ki. Szegényke elég törődött volt, infúzió csöve lógott ki belőle, tűrt mindent egy darabig. Az ágyban még egy madzag került rá, ami a szívverését nézte – kis közjátékkal, mert az első készülék kontakt hibás volt. G nehezen viselte, hogy egyre inkább hasonlít egy marionette-re és kiabálásba kezdett, de Anya ölében megnyugodott.

Még 2 órán keresztül nincs evés.

Addig program: ismerkedés a sorstársakkal, beszélgetés a 2 hónapos kisfiú szüleivel. Jó arcok voltak ők is – ha nem kórházban lettünk volna, talán sörözésbe is torkollik a meeting.;)

Kótyagos és nyugtalan volt, háton aludt, ahogy sosem szokott, ami jót is tett neki. Aztán evés, majd doki jött és mindent elmondott, akkorra már én is bent lehettem, nem szóltak, amiért létszámon felüli vagyok.

Leszedték róla a madzagokat, infúziót már nem kapott. Egyre több jelet adott, hogy köszöni szépen jól van. A sűrűsödő jelek telerakott pelus formájában is jelentkeztek.:)

Még 3 óra megfigyelés. Dajka-mesék.

Még a délutánt ott kellett töltenünk, egyes rémhírek szerint az éjszakát is, amit nagyon nem szerettünk volna és nem is így lett. (Különben éjszakázhattunk volna a széken, vagy egy polyfoamon, ha hozunk.) Kibekkeltük az időt, mehettünk haza végre.

Ez volt tehát, összességében egy fárasztó napot viselt nagyon szépen a fiunk, végre nem kell számolgatni, túl vagyunk rajta – 11 és fél óra kórházi vendégség után hazakocsikáztunk. Ő aludt, mi nyugodtak és fáradtak voltunk. Másnap már nem látszott G aktivitásán semmi az előző napból – ahogy az orvos is megmondta, hogy így lesz.

Köszi neki! Köszi mindenkinek az aggódást! Csütörtök kontroll.

Huh! A fürdéseknek egy időre búcsút mondtunk – persze nem teljesen, de erről talán majd máskor…

Azóta szerencsére megszüntettük a lehetséges okokat – persze ez is egy vicc, hiszen apró reakciókból lehet csak következtetni arra, hogy most jót teszel-e, vagy rosszat. Az apró reakciókon azt értsétek, hogy vagy teli torokból üvöltés, vagy csak fél torokból kiabálás következik. Volt, hogy már olyan hangtartományban kiabált, amit csak a delfinek és a denevérek értenek – de nem volt egy sem a közelben…

Ma sem sallangmentes azért a helyzet, de a korábbiak fájdalmához képest töredékére visszaesett az állapot. Így hárítottuk el a megmaradt dobhártyánk és Rizsa egészségének védelmét:

1. A laktoherb nálunk nem jött be. Annyi tej volt tőle, hogy egy bölcsőde is jóllakott volna vele, de görcsöt okozott. Elhagyva.

2. Infakol. A franc tudja mit ért, de nem ártott, voltak percek-órák, amelyeket a cuccnak ajánlottunk hálánk jeléül.

3. Hajszárító. Anya fújta vele a hasát, pár percre jól lekötötte, nem sírt, de hatása azonnal abbamaradt, ahogy kikapcsoltuk.

4. Meleg pelenka. Textil pelenka vasalóval felhevítve és Rizsa pocakja köré csavarva. Ezt napi szinten alkalmazzuk, ha kell, elég jó hatásfokkal szól tőle a hatlövetű. Szinte minden durranás után tapsviharba törve ki.

5. Lajhár póz. Egyszer elaludt úgy, hogy Anyakezében hason feküdt, miközben a keze-lába kétoldalt lelógott.

6. Ringatás, pattogás. Utoljára legvadabb “sote-szergej-house”-os érámban pumpáltam térdből ennyit. Huh.

Ami nem jött be:

- has simogatás: görcsölés közben basztatásnak érezte,
- tornáztatás: egy-egy pukit megért, de görcsöléskor basztatásnak érezte
- beszéltünk hozzá, suttogtunk, de nem
- éneklés: lószart nem ért – nem tudtam túlkiabálni énekelve.

Most minden zajra felriadunk, minden nyekkenésre összerándulunk, hogy talán megint görcs, jaj. Aztán kiderül, hogy csak fordult egyet az ágyában és szépen alszik, mi meg ugrásra készen…

Ha ezt leszámítjuk, akkor a helyzet az, hogy gyönyörödik a fiú. Szépen simultak a ráncok, a kis tojgli feje is formásabb. Vagányka.:) A hang felé fordul, ha beszélek hozzá, még egy kis idő és akkor mosolyodik el, ha inger éri, amúgy sokat mosolyog így is.

Végig bent voltam anya mellett, segítettem annyit, amennyit tudtam, a legtöbb szerintem úgyis az volt, hogy vele voltam. Sőt még kiemelt feladatot is kaptam: kiemelten nekem kellett Anya tarkóját tartani a nyomásnál. Sejtettem, hogy nem a filmes “mosolyogva szülünk” menet lesz, de azt nem, hogy Anyát ennyire odavágja majd a szülés. A szülésnek később (talán már most is) lesz meg a maga romantikája, ott csak a szikár tettek és történések voltak.

A szülés maga viszonylag gyorsan lezajlott: este fél nyolckor már a szülőágyon volt Anya, akkor már fájásokkal, amelyek egyre erősödtek. Ha a feleségem arcáról kellett volna leolvasnom, hogy halad az ügy, két szó jutott eszembe: “kva szarul”. Hál’ Istennek a szülésznőnk nagyon a helyén volt, végig biztatott és mindig mondta mi van és mi fog történni. Még jó, hogy nem választottunk dokit!!

A fájások egy idő után (kb este 10-f11) átváltottak tolófájásokba, kezdődött a java. Ott voltam végig anya mellett, csendben szurkoltam, addig én sem vettem levegőt, amíg ő nyomott, tartottam a fejét, törölgettem vizes ruhával, legyezgettem. Volt idő, amikor annyira nem akart megindulni, hogy felmerült a császár. Végül a nyomjunk még 3-at eredményre vezetett, onnan kezdve Anya nyomott és nyomott és nyomott. Egy igazi hős volt, a szememben mindenképpen.

Rizsa pedig elindult, kézzel előre – superman. A feje után már elég gyorsan zajlott minden. Egy másik szülésznő is segített nyomni a hasat, én a tarkót fogtam. Gyerek ki, hasra, kiszív, felsír, paskol?, ok, irány Anya mellkasára, köldökzsinor elvág. Itt már minden rendben volt. Mosás, mérés – 3700 gr, 51 cm. Ujjakat nem számoltam, de állítólag megvannak. Mindenki egészséges. Kint a fényben, a második legjobb helyen életében:D. Kiabált is kicsit, anya is, apa is megnyugtatta. És milyen izgága volt! Mozgott keze-lába csupa erő – majdnem lekavarta magáról a “zsírpapírt” a kezemben.:-)

Az arcok boldogságra váltottak a feszültségből, én a telefonomhoz nyúltam, örültem, mentem, fényképeztem, juhii, apa lettem! Sőt Rizsa érkezésével más titulusok is változtak: anya, apa, nagymama, nagypapa, nagynénik és nagybácsi.

Hazaértem, rá két órára már töltöttem képeket a fb-ra, infókat a jó hírre kiéhezett rokonoknak és ismerősöknek. Hamarosan ide is teszek fel.

Az élet szép, meg is ünnepeljük!

UI: Köszi mindenkinek a szurkolást, szorítást, reménykedést, féltést, örömöt és gratulációt!

Úgy gondoltuk, egyszer érdemes ilyen vásárra kijutnunk, hiszen a babacuccok beszerzésének kellős közepén állunk, tehát jókor jönne egy-két kedvezményes ajánlat – persze mikor nem!?

Teljesen pozitívan csalódtam. Új dolgokat láttam – pl. dekort találtunk a gyerekszoba falára. Megszokott cuccokat találtunk olcsóbban: babaruha, egyenesen a készítőtől – így olcsóbb lesz. Már kinézett, átnézett, átlapozott kütyüket expó áron: mellszívó, sterilizáló – mondjuk az expó ár gyengébb volt, mint az éppen futó akciós ár. Találtam érdekes, de jelenleg nem szükséges mókákat: sajnos jelenleg nem törhetjük a fejünket konzolok vásárlásán, pedig marha jók! Apa akarja a fiának, de előbb van itt még beszerezni való.;)

Ami a legkellemesebb volt, az a kiállítók attitűdje. Hihetetlen jó fejek és közvetlenek voltak, amellett, hogy nyilván az volt a céljuk, hogy eladják a portékájukat, amelyek nagy százalékban tényleg ötletesnek és/vagy hasznosnak gondolok – elbeszélgettünk összesen kb. másfél órát összességében 5 órát ottlétünk során . Végtére is ez lenne egy ilyen vásár célja, de a BNV-s rossz élményeimből kiindulva ennél sokkal gyatrábbra számítottam, sőt kifejezetten rosszra gondoltam.

Beszereztünk 3 mázsa repi cuccot. Szórólapokat, kedvezmény kuponokat, egy marék cukorkát (állati jó, pedig utálom az ilyen vackokat). Anya sprintet nyomott egy ingyen cumiért, megszerezte.

Vettünk néhány szükséges holmit jó áron, szoptatós párnát, amit majd megpróbálok lenyúlni, ha már nem kell, kiskádat állvánnyal, kifogó kendőt (de hülye neve van:)), egy helyes sapkát.

Rossz vásárt nem csináltunk, megérte – jó élmény volt.