Itthon az ikea oldalán meg is találtuk a szuper autós takarót, G is látta, mondta is azonnal, hogy olyan kell neki, mert Maszatnak is van. A lelkesedés mindenki részéről megvolt, elmentünk hát, az áruházban is megnéztük, még ki is próbálta, és odavolt érte.
Minő meglepetés, Mamáék jézuskája pont egy olyan takarót hozott neki Csomagbontáskor mérsékelt örömmel fogadta, de azért belebújt, bohóckodott vele.
Este hazajöttünk, itthon szépen bekészítettem az ágyába az új csodát. Fürdés után mutatom is, nézd, ma már az autós takaróval alhatsz! ….és akkor jött a nagyon nagyon nem várt reakció….

NEEEEMKEEEELLL AUTÓÓS TAKAÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!! AZT ELVISZI MAMA, AZ MAMÁNAK VALÓÓÓ!!!

O.o mi meg csak álltunk döbbenten és vakartuk a fejünket, hogy akkor most MI VAN?… Meghunyászkodtunk, és szépen elraktuk a takarót a szekrény aljába… Majd idővel újra próbálkozunk…

Eltelt kb. 3 hét… Mivel a délutáni alvások végére 99%-ban száraz a pelus, és a maradék 1%-ban is ébredés után érkezik bele a tartalom, ideje megszokni a pelenka nélküli délutánokat.
Alvás előtt szépen meg is beszéltük, hogy nincs rajta pelenka, ha felébred és pisilni kell, szóljon… Aludt kb 1 órát, majd jött az “Apaaaa… Aaaapaaaaa” apa persze indult hozzá fel, mondtam is, siessen, mert ugye nincs pelus.. éés, a következő amit hallok a bébiőrön keresztül… “jó meleg a pisi!” ááááááááááááááááááá… franccc.
A komplett ágynemű mehetett a mosásba… Nem is lett volna gond, de elfeledkeztem róla, és nem raktam át mosás után a szárítóba… Csak este mikor mentünk fürdeni, akkor jutott eszembe, hogy bizony az egész cucc ott van vizesen a mosógépben…
Vettünk egy nagy levegőt, és közöltük Gergővel a tényt, hogy bizony vizes az alvós cucca, úgyhogy muszáj lesz az autós takaróval aludni…

…és jött a döbbenet.. G közölte, hogy JÓ! :O
Én átmentem a másik szobába, kivettem a szekrényből a takarót, de már jött is utánam, maga köré tekerte mint egy palástot, és úgy vonult a saját szobájába, szépen berakta az ágyába a takarót, és üdvözült mosollyal sétált el fürdeni. No, gondoltam, azért lássuk még meg a végét, de egyik döbbenetből a másikba estünk, miután a szokásától eltérően mese után lekéredzkedett az ágyába, kérte a takaróját, és konkrétan önállóan elaludt az autós takarója alatt fülig érő mosollyal….
Már ezen eseménysor előtt is döbbenten álltunk, de az igazi meglepetés akkor ért, amikor másnap reggel felébredtünk, és rájöttünk, hogy ki tudja milyen hosszú ideje végre volt egy éjszaka amit egy az egyben átaludt…

A napi rutinunk elég stabil, azzal együtt is, hogy minden tevékenység előtt vívunk egy csatát a “nem kell” “de kell” kérdéskörben.
Reggel indítunk a “nem kell levenni a pizsamát” mondattal, azután rendszeresen össze tud veszni a saját reggelijével, ami általában mézes karika tejjel (ez a favorit), hiszen mikor ő csak tejet szeretne a kanalára, mindig van 1-1 renitens karika aki kamikaze módon beleveti magát… Ha elég éber vagyok, a kitörő hisztit meg tudom előzni egy “segítsek?” kérdéssel, és ha a bolygók együttállása is kedvez, akkor erre Ő igennel felel, vagyis viszonylagos nyugalomban folytatódhat az evés, ha azonban rossz az időzítés, akkor vége, és akár két falatnyi kaja után is képes elvonulni az asztaltól.. Olyankor persze már 11 körül elkezdődik a végeláthatatlan kunyerálás, keksz, sajt, kenyér, bármi jöhetne, de ilyenkor én is dacolok, és bizony muszáj kivárni az ebédet.. (ez f1-1 körül) Az ebéd viszonylagos nyugalomban szokott zajlani, bár jobb ha százszor is meggondolom, hogy csak úgy vaktában teszek-e húst is a tésztára, mielőtt megkérdeztem volna a Főnököt, mert ha önkényesen eldöntöm, bizony mellényúlhatok még akkor is ha egyébként a kedvencek egyikéről lenne szó.
Amire szinte mindig képes igent mondani, az a séta, legfőképp a futóbicajjal, azzal nagyjából a világból is kimenne, bár épp emiatt a hazafelé út szokott kissé macerás lenni, miszerint “nem kell hazamenni”. Utóbbi tiltakozást egyébként akkor is képes elkeseredetten szajkózni mikor itthon a nappaliban játszunk. Én meg csak nézek, hogy most akkor mi van?!
Aludni nem akar, hiszen azt sem kell. Persze hagytuk már a szobájában, az éjszaka közepén, hogy jó, akkor játssz, vagy csinálj amit akarsz, mi megyünk aludni, de az nem megfelelő, hiszen ha ő nem alszik, akkor más se aludjon. Ezt pedig igen zajosan képes kikövetelni, NE ALUUUUUUDJ!! kiabálással jelezve szándékát.

Önmagával is képes összeveszni. Számtalan játék lepődhetett már meg rajta, hogy előkotorta a halom aljáról, mert épp eszébe jutott, hogy azzal akar játszani, majd mikor végre a kezébe került, egy villámmosoly után lebiggyesztette a szája szélét és a legnagyobb elkeseredéssel közölte, hogy nem kell játszani autóval/csavarhúzóval stb.

Az élelmiszerkészleteink rohamos fogyása is kapcsolatban áll a dacoskodással, erre most csak hirtelen a legutóbbi példát említeném..
-Anya, kérek macis kávét!
…
-Tessék, itt a kávéd.
-NEEEEM KELL MACIS KÁÁVÉT INNIIIIIIIIIII!!!!
-Dehát te kérted az előbb…
-NEEM KELL MACIS KÁVÉÉÉÉÉ!!!
-Akkor kiönthetem?
-JÓ!

Összességében a megoldást vagy az optimális menetrendet rég elvesztettük, igyekszünk a túlélésre játszani, és minden nap reméljük, hogy kicsit egyszerűbb lesz mint a tegnapi

Szóval a teiss bizony elég gyakori nálunk, de a legcukibb mégis az egyik esti altatás alatt volt. (Az elalvás egyedül megy neki, de igényli, hogy Apa ott üljön az ágya mellett ez idő alatt.) Már jócskán benne voltunk az alvásidőben, de ő csak nem akart elaludni. Vigyorgott, forgolódott, integetett a sötét szobában… Apa már kissé türelmetlen volt, de békésen odasuttogta neki: “csukd be a szemed!” …és a sötétből nemes egyszerűséggel érkezett suttogva a válasz: “teisssss!”..

:):):)

Valahol azt olvastam, hogy minden gyerek más ütemben fejlődik. Van aki fizikailag, van aki szellemileg gyorsabb, de 3 éves korukra egy szinten lesznek. Tulajdonképp most ezekkel a pótlásokkal látom igazán, hogy olyan ez, mintha az agynak lenne egy checklist-je, amit majdhogynem tetszőleges sorrendben fejleszt végig…

Jelen napjainkat valami megfázás vagy influenza vagy nemtommi nehezíti, tegnap elkezdett taknyoskodni, ez mostanra erősebb lett, és hőemelkedése is van.. Délután valószínűleg célba vesszük a dokit, úgyis mondhatna valamit a szeme pirosságára is, mert már több mint egy hete kapja a cseppet* de semmit nem használt. Amikor ébren van, kb fél óránként szívhatom az orrát, alvás előtt pedig adok neki nasivint, hogy legalább egy ideig kapjon levegőt…

*volt egy jó kis túránk, a múltkor gyalog sétáltunk el a dokinkhoz, de kiderült, aznap épp nem rendel… a másik gyerekorvos meg a város túlvégén, oda már nem zarándokoltunk, inkább hazajöttünk, és kocsival mentünk. Tavaly már voltunk ennél a dokinál, mert a miénk szabin volt, nekünk meg esedékes volt egy oltás… Akkor nagyon szimpatikusnak találtam, de most… Eleve mintha zokon vette volna, hogy hozzá mentünk.. Aztán mikor G megijedt tőle, gyakorlatilag letépte a nyakamról, úgy rakta le a vizsgálóra. Ettől G már üvöltött, a doki meg ránézett, de semmi alaposabb vizsgálat, és már írta is fel a szemcseppet. Én meg azóta sem értem, mit látott a szeméből, és annak pirosságából, mikor a gyerek üvöltve sírt, kb csukott szemmel.
Kérdeztem, hogy ez valami fertőzés?
Azt mondja: -igen. Jár közösségbe?
én: -nem.
doki: – (vállrándítás)

úgyhogy ma meg kell látogatnunk a mi okos dokinkat.

Íme:
Úgy látszik a szeles időt nagyon nem szereti. Egész nap nyűgös volt, semmi nem tetszett neki.
A tegnap előtti alma tegnapra megfogta a hasát azt is ma tudta leküzdeni… Ez sem dobott a hangulatán. Azért ettől függetlenül voltak mosolyok, vigyorok )) a nap fénypontja az volt amikor átöltöztettem volna, de látva az örömét, félúton megálltunk és hagytam őt pelenkás pucérkodni teljesen el volt ragadtatva a helyzettől. )