Shopping?..

Az utóbbi hetekben ismét jelentős méreteket ugrott a hasméretem. Ez persze nem rossz, sőt jó! :) Van viszont egy egyenes következménye, végképp kifogytam a felsőkből, topokból, trikókból, és úgy egyáltalán mindenből ami normál körülmények között is a hasamat hivatott takarni.

(Mivel él bennem a remény hogy ez a megnövekedett térfogat csak átmeneti állapot, nem is szándékozom túl sokat áldozni a szükséges ruhákra.)

Még nyár elején, amikor sikerült egy nem csekély árú farmert beszerezni az egyik neves bababoltban, úgy döntöttem, inkább olcsóbb megoldást keresek. Találtam is egy turkálót, nincs is túl messze és külön szekció van a kismamaruháknak, amik ráadásul sztem nem is mind használtak. Akkor vettem is gyorsan 2 szoknyát, amik az egész nyarat végigkísérték, sőt az egyik még a telet is fogja, mert vastagabb és sötét és farmer is, tökéletes csizmás darab. Ma úgy éreztem újra itt az ideje hogy ellátogassak, most inkább növekvő pocakomra kell találnom valami vitorlavásznat, úgyhogy azon gyors iramban fel is kerekedtem, nyílegyenesen a turi felé. Mivel az első amibe az ember belebotlik az üzletben a nadrágospoc, naná hogy nem mentem el mellette szó nélkül, le is akasztottam két darabot, és már ezekkel a kezemben mentem a felsők felé. Ott azonban csalódnom kellett, mert valahogy egyik sem volt az én méretem/ízlésem. :( Azért kétszer is végiglapoztam az egész csapatot, de miután így sem láttam semmi nekem tetszőt, inkább felpróbáltam a két nadrágot. Ezek egyébiránt egyforma méretűek voltak, 1 számmal nagyobbak mint amit most hordok (előrelátás és pesszimizmus) de még így is megleptek, az egyik ugyanis fel sem jött rám, a másik pedig borzasztóan állt. Így csalódottan jöttem ki, és mivel ez mégsem járja hogy egy NŐ üres kézzel menjen haza, a lehető legrövidebb úton -naná hogy hazafelé épp útba esett ;) – betértem a c&a-ba hogy megvegyem a hétvégén már jól kinézett hosszú kardigánt. Amolyan kabátpótlék féle, hátha ezzel is elodázhatom annak vásárlását.  Persze megállni itt sem tudtam hogy ne nézzem végig a kismamás darabokat, de elkeseredésemre itt sem találtam olyan felsőt ami éppenséggel nem az a nyakban húzott onnantól bő mint egy krumpliszsák tipusú. Így aztán csak felpróbáltam a biztonság kedvéért a kardigánt, ami teljesen jó, semmit nem változott a legutóbbi felpróbálás óta, viszont szemet szúrt, hogy elég stílustalan az edzőcipő a lábamon, ami mondjuk jól mutat nyáron egy farmerral és egy trikóval, de most hogy itt a télidő, és a még mindig rámjövő szövetkabáthoz már egyáltalán nem megy… Szóval irány a szomszéd cipőbolt. Konkrét elképzelés van, lapos legyen, fekete (éljen az univerzalitás), és kényelmes. Ennek érdekében végigsétáltam kb 3x az üzletet, ezzel kivívva a biztonsági őr figyelmét, majd néhány ígéretesebbnek tűnő darab mellé letelepedtem, és végigpróbáltam. Nem túlzok hogy a terhesség alatti vásárlási próbákozásaim eddigi legfárasztóbbján vagyok túl! Tulajdonképp a padok a boltban, valami eszement magasságban vannak, azt hiszem ezen még has nélkül is kényelmetlen cipőket próbálni. Próbáltam hát minél gyorsabban túlesni minden lehetséges esélyesen, a vége pedig az lett hogy innen is üres kézzel távoztam. A cipők ugyanis vagy kicsik, vagy nagyok, vagy akkora sarkuk van hogy ránézésre is szédülök bennük. Kicsit sem az a tipus amire mostani helyzetben vágyom. Az ideális valami téliesített balerinacipő lenne, de ehhez hasonlót csak 2 különböző bokacsizmában találtam amik tetszettek, kényelmesek is voltak, de az egyik zöld a másik szürke… hát itt el is akadtam mert a farmer az kék, ha a cipő szürke vagy zöld, akkor ahhoz már nem tudom felvenni mondjuk a piros kabátomat……. Hát így esett hogy nagy nagy lelkesedéssel indultam, és a végére letörtem mint a bili füle. S ezalatt mit csinált a kis Rizsa??? Nyilván édesdeden aludt mert egy apró moccanást sem produkált amíg haza nem értem és  nem raktam magam vízszintesbe… (pedig a cipős résznél alaposan megnyomorgattam) Tulajdonképp előre irigylem hogy egy kis pasi, akinek sosem lesznek efféle shopping-gondjai…

Kategória: anya | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.