Egyelőre nem tudom eldönteni hogy a születése előtti mikulásnap a nulladik vagy a mínusz egyedik… Hmm??
Mindenesetre tegnap apával (végre valahára elrángattam a gép elől) nekilódultunk gyerekszobát igazgatni. Alapvetően nem is tűnt olyan nagy falatnak amilyen lett belőle. Azt ugyan tudtuk előre hogy egy nagy 3ajtós szekrényt át kell mozgatnunk a másik gyerekszobába (színben nem passzolt, na. 
) de hogy ezzel együtt ennyi macera lesz a nap folyamán.. nos, azt nem is sejtettük. 
Mikor 3 éve beköltöztünk ezek a szobák természetesen használaton kívül maradtak, hiszen ezek majd a gyerekek szobái lesznek ha majd lesznek gyerekek. Meg is állapodtunk hogy tartjuk magunkat, és nem fogjuk belakni. Elvégre a gyerekeknek lesznek saját cuccaik, aminek majd hely kell.
Annyiban persze egyetértettünk hogy a régi lakásból semmilyen bútort nem dobtunk ki, így az egyik szobát berendeztük vendégszobának, teljes komforttal, +a 3ajtóst beraktuk a másik szobába. (nem volt máshol helye) Idővel kiderült az is hogy valahol a ruhákat is kell szárítani, és hogy van még néhány doboz apa anyájánál aki pár hónappal előttünk költözött új lakásába, és előrelátóan kicsifia ottmaradt cuccait külön dobozolta. Ezeket mégsem rakhattuk a vendégszobába, hát bekerültek a másikba… Ésígytováb…ésígytovább… A szoba pedig szépen lassan megtelt mindenféle limlommal, hasznos cuccal, olyasmivel amit “nehogykidobjunkmár!!” és a “jóleszmégvalamire” dolgok is oda kerültek. Egyszóval talán egyszerűbb is lett volna a vendégszobát átalakítani elsőgyerek-szobává, de minthogy a múlt heti UH-n újfent megerősítettek hogy bizony Rizsa fiú, nem is kérdéses hogy a kék szobát kell kapnia nem a narancsot.
Így tehát nekiálltunk módszeresen kipakolni a szobából, és az egyébként pár órásra tervezett pakolászásból az lett hogy ráment az egész napunk, (+1 barát jelenlétével) összeszedtünk 1zsák kukábavaló nemfogjukhordani ruhát, 1zsák elajándékozzuk ruhát, (ezek saját használatúak voltak valamikor az özönvíz előtt) 4 különböző ám nem kis méretű kartondobozt megtöltöttünk szeméttel, a fent említett 3 ajtóst áttaszigáltuk a vendégszobába, amit emiatt szintén újra kellett rendezni, és amikor végre a normális ember fia/lánya hátradőlne, (kb este 8 ) még nekiálltunk összerakni a pelenkázót és a kiságyat 
Tulajdonképp még ez volt a leggyorsabban elvégezhető feladat, bár tény, nehezített pályán mozogtunk. Ezt a bútort egy babás boltban vettük, ugyanis az ikeában nem leledzik csak 60×120-as méretű kiságy és azoknak is farost lemez az alja, (az hogy ez mekkora csalódást okozott, az egy másik téma..) valamint olyan fazonú pelenkázó amin valami eszement ötlet miatt a gyerek nem veled szemben fekszik hanem hozzád képest oldalt. Így maradt a rendelésre készült egyébént nagyon dekoratív bútor. Csakhogy, lapraszerelve kaptuk ami megintcsak nem lett volna gond (szeretem a gigantikus legot!) de a hozzá adott leírás… Nos, az hogy szegényes az nem kifejezés. Volt rajta valami vázlatrajz és némi szöveges feladat. Az hogy a kiságy támláján melyik az “ötös” lyuk? Fantáziáld csak ki magadtól! 
Egyszóval nemegyszerű volt a feladat, de végre hasznát vettük a gyerekkorunkban szerzett tudásnak amit az akkor még összerakható kindertojások adtak amikor már azon is versenyeztünk hogy a tojást kibontva a leírás nélkül építettük meg azt amiről még nem is tudtuk mi lesz belőle. Ki gondolta volna hogy cca 20 évvel később ez segít majd a bútor szerelésénél??
A küldetés teljesítése közben megtanultunk új szavakat: kávalap, fenéklap, tönkanya (ez nem én vagyok!), tönkcsavar, komfirmátor… Persze kép nem volt egyikhez sem, úgyhogy találgattunk hogy melyik mi lehet, viszont a jelek szerint egész formás bútorokat sikerült összeraknunk az adott alkatrészekből tehát nagyot nem tévedhettünk. Csavaroztunk, némán kalapáltunk (a kései időpont miatt) húztunk, toltunk, szorítottunk…
szumma szummárum, este 11kor tettük le az utolsó csavarhúzót, és a pelenkázószekrény tetejére a Mikulás ittjártát jelző mikulássapkát