Ugye kezdhetem is mindjárt azzal, hogy pár napja megígértem, majd jól írok minden este a napi dolgokról. Azonban nem így lett, mert egyszerűen nem tartom érdekesnek leírni hogy “ma semmi különös nem történt, éltük a hétköznapjainkat, volt x db pisis pelenka, és x db kakis..” szóval ezt azért mégsem.
Hogy azért az elmúlt napokért kárpótoljak, először elmesélem esetünket az almával…
Az egész úgy kezdődött, hogy Gergőnek minden jel szerint elindultak a fogai a felszín felé. No, nem mintha ez azonnali eredményeket hozna, de a patakokban folyó nyál, az ínydörzsölés, az íny nyelvvel történő vakarása, nos mind utalnak arra hogy úton vannak az első fogak. Alapvetően nem nyűglődünk súlyosan, -bár még lehet hogy fogunk később- de múlt héten volt egy nagyon zizi napja. Gondoltam egyet, és a már jó előre beszerzett arzenálból …
(tudvalevő hogy mindig minden akkor kezd el nagyon nagyon szükséges lenni amikor
a/hétvége van
b/éjszaka van
c/munkaszüneti nap van
d/munkaszüneti hétvégi éjszaka van…
e/bármi más eset a fentieken kívül, amikor minden zárva, vagyis lehetetlen beszerezni az akármit ami nagyon szükséges.)
…előszedtem a homeopátiás bogyót. Fel is olvasztottam G-nek, aki komoly fintorgások közepette a felét visszalökdöste a ruhájára… Namármost, az egy dolog, hogy szerintem egyáltalán nincs rossz ízük ezeknek a bogyóknak, szimplán édesek.. De el kezdett aggasztani, hogy mindig olyasmit kap kanálon, ami valamiért nem tetszik neki. (mondjuk a K vitamin nekem se tetszene… már a szaga is borzasztó..) Ebből pedig azonnal jött a következő gondolatom hogy mire eljutunk a hozzátápláláshoz, már magát a kanalat is utálni fogja. S lőn. Mivel már elmúlt 4 hónapos, vagyis hivatalosan akár el is kezdhetjük a finomságok bevezetését csak úgy az ízek kedvéért, semmi kajakiváltási célzat, rá is robbantunk az almára. Az összes szakirodalom, szülők, nagyszülők, bárki akit megkérdezel, mindenki ezt javasolja első gyümölcsként. Vettünk is nagyon finom almát, nem savanyú viszont lédús, tényleg igazi csemege. (mittudoménmilyenfajta..) Én büszkén előhalásztam a szekrényből az üveg almareszelőt, és egy egész gerezdet lereszeltem. Kicsi gyümölcshús, kicsi lé jól elvegyítve, kicsi kanálra, kicsi Gergő kicsi szájába. Ühüm. Meg ahogy azt elképzeltem hogy az én gyerekem -aki egyébként már másfél hónapja úgy tud nézni mikor valaki eszik mellette hogy az illető elszégyelli magát amiért nem ad neki is- egyből rákap a finomságokra!… AHA… Nem. A jelenet valahogy így zajlott:
Anya a kanál almát G szájába be, G a kanál tartalmát a szájából ki, anya hősiesen lekapar állról, visszalapátol, G szintén hősiesen ki, anya lapátol, G ki, anya lapát, G ki, …stb. Addig folytattuk ezt a kis mókát (ami egyébként G-nek nagyon nagyon tetszett, minden kilökésnél huncut vigyort villantott … 
) amíg valahogy a kanál tartalma szertefoszlott. Jutott belőle mindenhova, gyerekre, anyára, nagymamára (aki a gyereket tartotta, így funkcionálva ideiglenes etetőszékként) és valamennyi, nyilván elenyésző mennyiség a bébi pocakjába is. Erre az egyetlen bizonyíték az előző bejegyzésben már említett tünet. A másnapi két kanalas esetnél annyi változott hogy apa töltötte be az etetőszék funkciót, de szerintem a lenyelt mennyiség még akkor is ha netán elérte az előző napi dupláját, még így sem érte el az egy kanálnyi adagot. Mindegy, mert mi jól szórakoztunk közben 
ja és persze minden alma “maradékát” megehettem Nekem ízlett, én nem köpdöstem vissza. Aztán harmadnap jött a védőnő, elmeséltük neki esetünket az almával, aztán felhívta a figyelmünket hogy a műtét után egy hétig ne adjunk neki semmi mást csak a jól bevált anyatejet… Így viszont fel is hagytunk a kísérletezéssel, legalábbis a műtét utánig.
És itt meg is érkeztünk a mai HP (hű, észrevettétek mennyi mindennek a rövidítése HP?? harrypotter, hewlettpackard, hülyepicsa…stb) kórház sztorihoz. Nem emlékszem említettem-e már, (és lusta is vagyok visszaolvasni) sajnos G-nek van egy lágyéksérve. Ez már akkor kiderült mikor először jött hozzánk a védőnő, és azóta is kontroll alatt tartja egy sebész. A legutóbbi találkozásunkkor megkaptuk a műtét időpontját is, július 6. vagyis jövő szerda. Emiatt voltunk ma vérvételen. Maga a váró nagyon tetszett, olyan édes festmények vannak az összes falon, gyerekként is biztos mókás lehet. (azt mondjuk nem tudom zavarnia kellene-e hogy G egy nagyon sok karú polipot szúrt ki magának akinek minden karjában más orvosi eszköz volt, és az édes mindenegyéb helyett csak annak dumált)
A vérvétel elég gyorsan ment, nem is kellett sokat várnunk, és Gergő egy igazi hős, meg se nyekkent )) … viszont kaptam egy jó kis leszúrást, hogy a gyereknek be van horpadva a kutacsa… mondom: igen, már evésidő van.. erre ők: akkor teáztassa! ..és hát nem tudom, én tényleg nem vagyok az az ősanya aki a gyereket 18 éves koráig csak anyatejjel… de G nem fogadja el a vizet, a teát, egyáltalán semmit. (az almát se 
) és nem is értem, miért kellene teletömni vízzel, vagy teával két evés között… azzal csak felborítanánk az evési ritmusát, hiszen kajaidőben nem tudna rendesen enni, mivel már tele van teával, ettől persze hamarabb lenne megint éhes… és akkor be is indul az ördögi kör… mindegy, rájuk hagytam. Ami viszont sokkal bosszantóbb, és felettébb meglepő, hogy egy ekkora gyerekkórházban nincs baba-mama szoba, vagy sarok vagy bármi, ahol egy csecsemőt meg lehetne szoptatni… Nem is értem, hiszen nyilván nem én vagyok az egyetlen aki ekkora gyerekkel érkezik, és bizony van olyan hogy nem fér be két etetés közé egy kórházi túra. Márpedig én nem fogok azért tápot adni neki mert egy gyerekkórház nincs felkészülve ránk. Most mondjuk a kocsiban oldottam meg a dolgot, de a múltkor a sebészeti ambulancia mellett az alagsorban kellett behúzódnom egy sarokba… hát nem kényelmes. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy lehet majd a jövő héten a műtét után megoldani?? Mert G még akkor is csak anyatejes lesz….