Legutóbb arról írtam, hogy aludni tanulunk. Az az állapot el is tartott kb egy hónapig, aztán szépen kezdtünk visszaszokni, de nem teljesen úgy ahogy azelőtt, a jelenlegi állapotunk a vállon elalvás, de viszonylag gyorsan. Kialakítottunk erre is egy rutint, most már a nap közbeni alvásokat sem erőltetjük a levegőn, be kellett látnunk, hogy ez nekünk egyszerűen nem megy. Na nem a levegő miatt, egyszerűen G nem szeret a kocsiban aludni. Nyilván azért is mert nincs túl nagy helye (márpedig igen mozgékony alvás közben is), másrészt akármennyire is próbáltuk őt a világosban-alváshoz hozzászoktatni, hát erről is le kellett mondanunk. Na persze ezt sem csak úgy egyik napról a másikra teszi az ember, hanem szépen fokozatosan… Mindig enged valamiből, ha annak eredményeképp a gyerek alszik. Hiszen a gyerek alvásának oltárán a szülő egy idő után bármit képes feláldozni Itt tartunk ezzel kapcsolatban.
Amiről viszont regényeket lehetne írni, ódákat zengeni, az G mozgásfejlődése… Eddig is jóval előrébb volt mint ahogy azt a szakirodalomban emlegetik, de az elmúlt hónapban olyan nagyon belehúzott, hogy csak kapkodom a fejem. Kezdődött azzal az óriási mérföldkővel, hogy alig egy hónapja egyedül felült.. El is voltunk ájulva tőle rendesen, csodáltuk, én fényképezgettem.. Utóbbi ürügyén sikerült is egy nagyon elcsípett fejkoppantós hanyatt földetérős pillanatot elkapni, mert hát mit csinál a büszke anya amikor benéz a gyerekhez és azt látja, édesen ücsörög (holott hason fekve hagyta ott), és játszik… Természetesen nem a háta mögé ugrik, vagy körbepárnázza, hanem azonnal kapja a telefonját, hogy lefotózza és mielőbb megoszthassa a családdal, barátokkal, ismerősökkel a bébi teljesítményét… Aztán mire a telefon fókuszál, mire sikerül jó szöget találni, a gyermek elveszti az egyensúlyát és hanyattvágja magát, jócskán odakoppintva a fejét a parkettához… Naná, hogy a kép erről a pillanatról készül el… Ezt persze büszke anyuka nem osztja meg, sőt a telefont inkább odaadja a zokogó gyermeknek, hiszen valami varázslatos módon az bármilyen sérelmet vagy fájdalmat képes feledtetni… Túl az első ilyesforma traumán, azért a lelkesedés nem lankadt, egyre gyakrabban ücsörgött egyedül, immár eléggé stabilan is, mostanra igazán elenyésző (átlag napi 1) a hanyattvágódások száma.
Igenám, de Neki ez nem volt elég. Szűk két héttel az első felülés után megtalálta az alkalmas felületet (kanapé támlája) és már fel is húzta magát ülésből állásba… Ezt azóta szintén tökélyre fejlesztette, már szinte bármibe kapaszkodva fel tud állni. Tegnapi újítása a járókában való körbe”sétálás” … Hát itt tartunk most.
Imádjuk az állatokat, mindegy, hogy kutya, macska, hogy itthoni, megszokott vagy bárhol először látott… Mindegyik kap egy elbűvölő “elkelltőleolvadni” mosolyt igaz a szerelem még csak részben kölcsönös, ugyanis simogatás címén egyelőre csak szőrmegmarkolás és erőteljes húzás történik, ezt azért nem mindegyik négylábú tolerálja maradéktalanul.
…végiggondoltam az alvás dolgot. Nyilván most van akinek eszébe jut hogy egy életre tönkreteszem szegény gyereket hogy csak a saját helyén és csak sötétben tud jól aludni… De az az igazság, hogy szerintem ez nem itt dől el. Minket anyu (saját elmondása szerint) etetés után csak kirakott a babakocsiban a teraszra és mindannyian jól aludtunk… Szuper, irigylem is ezért -függetlenül attól, hogy nem tudni mennyit szépített az emlékeken az elmúlt 30 év- de én például nem tudok nappal aludni, nem tudok világosban aludni, és velem együtt az ismerőseim zöme is a saját helyén tud legjobban aludni… Úgyhogy nem hiszek ebben… Szerintem ha majd már tini lesz, vagy már elkezd bulizni akkor nem lesz akadálya a nappali alvásainak, nem fogja őt zavarni az sem ha világos van esetleg körülötte.
Másrészt hogy nincs minden veszve, alátámasztja az is, hogy az utazóágyat már egy hétre kipróbáltuk mikor anyuék nyaraltak mi pedig vigyáztunk a házra és az állatokra, és már az első nap sem volt gond az ott alvásával. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy konkrétan a babakocsiban nem szeret aludni, de ha kellően be van árnyékolva a szoba (ez ott szimplán sötétítőfüggönyt jelentett) és van egy kényelmes ágyikója, akkor ott is jókat durmol