Ortopédia sokadszor

nem tartom számon, hányszor látogattuk már meg az ortopéd nőt, de szerencsére most jó ideig nem kell vele találkoznunk :)
Legutóbb karácsony előtt voltunk, akkor már egy jó hónapja hordta az újabb sínt Gergő. Nem emlékszem említettem-e, de miután 6 héten át bebax-szal kellett a gyereket kínozni, úgy döntött a nagyságos, hogy ez mégsem volt jó ötlet, a sín sokkal jobban formál. Úgyhogy újabb látogatás a gyógyászatis üzletben, mintavétel, egy hét múlva kész is volt az új “csizma” ami már csak térdig ért, nem úgy mint az első ami combig. Természetesen a dévényt nem hagytuk abba, én még mindig annak tulajdonítom az eredmények nagyobb hányadát. Szóval a sín felírásakor mondtam a kedves dr-nőnek, hogy G már ácsorog, sőt topog. Erre csak legyintett majd közölte, a sínt éjjel-nappal kell hordani. Mi persze (és Gergő is) hősiesen tartottuk magunkat, úgy 2 napig ehhez az éjjel-nappal-hoz, de hiába a kívülről ráhúzott csúszásgátlós zokni, egyszerűen állandó esések lettek abból, hogy ez a merev műanyag cucc csúszik mint a fene. Így aztán saját szakállunkra abbahagytuk a nappali hordást, viszont biztos ami biztos stabil siesta és melania cipőket adtunk rá, ami fogja a bokáját. Ez után jött a karácsony előtti kontroll, ahol én bevallottam, hogy nappal nem merem ráadni mert állandóan elesik a sínben. Erre a drnő: “ja hát ha már feláll akkor nem szabad ráadni!”.. :O köszi… mintha ezt mondtam volna már előzőleg is, de sebaj. Végülis én csak a gyerek anyja vagyok, ő biztos jobban tudja. Szóval ebben maradtunk, meg abban, hogy éjszakára továbbra is sín, nappal állandóan legyen rajta cipő ami a bokáját is fogja, és ha már jár a gyerek menjünk vissza. Így tehát most mentünk vissza.. És ne gondoljátok hogy a kedves drnő bármit is javult volna… Tény, hogy mezítláb nem olyan stabil G járása mint cipőben, (ez nyilván az állandó cipőhordásnak is köszönhető) de azért azt odavágni, hogy “ez a gyerek még nem tud járni” kicsit erősnek érzem. Aztán még megjegyezte, hogy jobb lenne ha még mászna, és nem járna. Erre már csak a szemem kerekedett, mert elképzelni sem tudom, mivel tartsak lent egy gyereket a földön, aki nemhogy feláll támaszték nélkül, de amit ér arra fel is mászik…. nyilván kigáncsolni nem fogom, úgyhogy ezt a kérdést inkább nem is firtattam. Csak csendben mosolyogtam, hogy rendben drnő, mindenképp úgy lesz.
De a legjobb az egészben, hogy csak G 3 éves korában kell visszamennünk :) (a dévényt még február végéig csináljuk, végülis 1 éves koráig még alakul a csontozat)

Kategória: anya | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.