Majd visszasírom

Tudom, mindenki ezt mondaná, hogy majd visszasírom ezt az időszakot, de most egy kissé kezd idegtépő lenni, hogy egy lépést sem tudok tenni az árnyékom nélkül. Persze jelen esetben Gergő funkcionál árnyékként, de szó szerint.. Tudom azt is, hogy a szeparációs szorongás korszakát éljük meg éppen… De eddig imádott az udvaron játszani, most amint belépek a nappaliba, üvöltve rohan utánam, és csimpaszkodik, világfájdalom és kétségbeesés kíséretében.. A héten így üvöltötte végig azt az időt amíg mindkettőnk ebédjét megmelegítettem… Persze ezután mikor felvettem, szinte azonnal elaludt a kezemben, annyira kiütötte magát a hisztivel…
Félreértés ne essék, szeretem, imádom, rajongok érte! Azt is megszoktam már, hogy ha kimegyek wcre, nem csukom magamra az ajtót.. De kissé frusztrál, amikor a már említett kétségbeeséssel felmászik az ölembe és úgy szorítja a nyakamat, hogy képtelenség lerakni…..
Elhiszem, hogy majd lesz amikor visszasírom ezt az időszakot is, de megélni nem könnyű..