Pelenkatakarékos üzemmód

..Mondják, írják, hogy a szobatisztaságra bizony meg kell érni.
Még tavaly megvettük az első bilit, nyáron, a pucérságra alkalmas melegben meg is mutattuk neki, de a siker elmaradt. Tulajdonképp nem is érdekelte, meg mi is megutáltuk, mert volt egy hülye tulajdonsága: ha nedvesség érte, elkezdte a jingle bells-t fütyülni. (agyrém.) Így aztán a bili szépen felkerült a legmagasabb polcra, eredetileg csak átmeneti céllal, hogy majd amikor épp nem látja G, akkor szépen repül a kuka felé, de valahogy ott felejtettük. A rettenetes, még mindig ott trónol a polc tetején, azonban vannak már testvérei, két bili és egy wc-szűkítő formájában.
Eleinte próbáltuk kapacitálni, általában fürdés előtt, mert a vízbe előszeretettel pisilt, de egy idő után ezt is feladtuk. Remekül tudta visszatartani, volt hogy egy órán át is pucéran szaladgált mielőtt beült a kádba, még akár ült is a bilin is és a wc-n is ez idő alatt, produktum nélkül, de amint vízbe ért, jött a buzgár.

Aztán jött a nyár, és úgy döntöttünk, itt az ideje egy újabb nekifutásnak. Pucérság, bili a terasz közepére, nehogy elkerülje a figyelmét… És láss csodát, a kezdeti meglepetés (néhány tócsa a kertben és egy nagyobb felületen széthordott csomag) után hibátlan bilire járás vette kezdetét. Örültünk, roppant büszkék voltunk, már-már léptünk volna a következő szintre, hogy megszokja, ha van rajta valami az nem feltétlen nedvszívó pelenka, de jött a hidegfront és az én kórházi tartózkodásom, így a dolog elnapolódott, és újra 0-24 pelenka.. :(

Eltelt pár hét, jött a következő melegfront, és egyik este miután a locsolásnál totál összepancsolta magát, és épp pucéran vacsorázott, egyszercsak felkiáltott, “peuuus!” kaptunk is az alkalmon, és ráültettük a bilire, (természetesen előtte megkérdeztem, hogy pisilnie kell-e, és hogy ráül-e a bilire, amikre igenlő választ kaptam) és tádááááám, pisi. Fellelkesültünk, 3 nap pucérság után jött a kisgatyó, az első nap végére volt 7db többé-kevésbé pisis darabunk, a második napot már 1db-bal csináltuk végig!! Mindezt úgy, hogy közben voltunk boltban, és autóztunk is!
Tulajdonképp innentől nem igazán volt megállás, egy két napos dacolást leszámítva, (amikor elkezdett határokat feszegetni, és direkt kipróbálni, milyen is a gatyóba piszkítani) mostanra kerek a történet, és csak alváshoz használunk pelenkát, ami ráadásul délután szinte mindig száraz marad.. Így tehát gyakran napi 1db pelenka a fogyasztásunk :)

Kategória: anya | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.