Aludni tanulunk

Úgy emlékszem korábban már említettem, hogy Gergő kézben alszik el. Ehhez hozzászoktattuk (úgy hogy tudtuk mi lesz a vége), miközben a sérve miatt nem nagyon hagytuk sírni, ami kifejezetten nehezített pálya volt a hasfájás miatt. Szóval tudtuk mi hogy ez lesz a vége, de ki tud ellenállni??.. Mi nem. Az elmúlt napokban azonban G saját igénye szerint elkezdett megtanulni egyedül elaludni. ezt persze nagyon nem szeretném elkiabálni… Kezdődött az ominózus világ legédesebb gyereke ébredés előtti elalvással. Aztán két napja este mikor elindultam vele a szokásos elaltatós sétára a szobában, egyre csak forgolódott a kezemben, úgyhogy kicsit bosszúsan leraktam őt az ágyába, hogy “akkor aludj egyedül!”.. És ő nem vette zokon, hanem szépen becsukta a szemét, de látszott hogy valami még hiányzik. Így hát adtam neki cumit. Így egy fokkal jobban érezte magát, majd miután nem tudott mit kezdeni a kezével, szépen odaadtam neki az egyik macis “alvókendőt”. Átkarolta, becsukta a szemét, és szépen lassan elaludt. Én meg csak álltam a kiságy mellett, hogy akkor most ennyi?? És igen. A délelőtti alvása is hasonlóan indul azóta és az estiek is…
Azt nem mondom hogy a derekam nem érezte már soknak néha a 7.5kg-s súllyal való sétálgatást furcsa kérdőjeles testtartásban, de azért az az összebújós összevisszapuszilgatós esti altatás… hát.. egyáltalán lehet azt mondani egy 5 hónaposra hogy már nagyfiú???