Rizsa a legkisebb

Már bent a kórházban mondták, hogy valószínűleg a szűkös hely miatt kissé befelé áll a bal lábfeje, de ez egy egyszerű tornával -ami inkább masszírozás- ez korrigálható… Mi perszer lelkesen minden pelenkázásnál, fürdetésnél, és amikor csak eszünkbe jutott, nyüstöltük a lábát, és biztos ami biztos a másikat is… Aztán jött a csípőszűrés. A csípőjével semmi baj, a fejét már szépen tartotta, de a dr.nő dongalábat állapított meg… Egész pontosan: bal előláb varus. Ez szerepel a papírokon. Ő is azt mondta, tornáztassuk, és mutatott még két technikát. Mi továbbra is tornáztattuk, masszíroztuk. Mentünk kontrollra. Én úgy láttam, nagyon szépen alakul a lába, de az ortopéd nő szinte az ajtóból közölte, nem változott ez semmit.. Úgyhogy kaptunk combig érő sínt. Ezt méretre készítették, mi választhattunk milyen mintája legyen, ufós lett. Gergőnek ez tetszett. Hordtuk a sínt, és hogy jobban haladjunk, elkezdtünk járni dévény tornára. A sínt idő közben kinőttük, a műtét miatt nem tudtunk menni kontrollra, aztán a drnő ment szabira, úgyhogy most jutottunk el odáig, hogy visszamentünk… A drnő közölte, hogy a dévény tornával nem érünk semmit.. (én azért nem adom fel, mert továbbra is úgy gondolom, látványos a javulás) és hogy én elrontottam mindent mert nem most kellett volna visszamenni… naná. Persze ő az atyaisten én meg vagyok a hülye anyuka… Szóval puffogott vagy 10 percet majd felírt egy újabb gyógycipőt… most ezt kell hordanunk éjjel-nappal…

Legutóbb arról írtam, hogy aludni tanulunk. Az az állapot el is tartott kb egy hónapig, aztán szépen kezdtünk visszaszokni, de nem teljesen úgy ahogy azelőtt, a jelenlegi állapotunk a vállon elalvás, de viszonylag gyorsan. Kialakítottunk erre is egy rutint, most már a nap közbeni alvásokat sem erőltetjük a levegőn, be kellett látnunk, hogy ez nekünk egyszerűen nem megy. Na nem a levegő miatt, egyszerűen G nem szeret a kocsiban aludni. Nyilván azért is mert nincs túl nagy helye (márpedig igen mozgékony alvás közben is), másrészt akármennyire is próbáltuk őt a világosban-alváshoz hozzászoktatni, hát erről is le kellett mondanunk. Na persze ezt sem csak úgy egyik napról a másikra teszi az ember, hanem szépen fokozatosan… Mindig enged valamiből, ha annak eredményeképp a gyerek alszik. Hiszen a gyerek alvásának oltárán a szülő egy idő után bármit képes feláldozni Itt tartunk ezzel kapcsolatban.
Amiről viszont regényeket lehetne írni, ódákat zengeni, az G mozgásfejlődése… Eddig is jóval előrébb volt mint ahogy azt a szakirodalomban emlegetik, de az elmúlt hónapban olyan nagyon belehúzott, hogy csak kapkodom a fejem. Kezdődött azzal az óriási mérföldkővel, hogy alig egy hónapja egyedül felült.. El is voltunk ájulva tőle rendesen, csodáltuk, én fényképezgettem.. Utóbbi ürügyén sikerült is egy nagyon elcsípett fejkoppantós hanyatt földetérős pillanatot elkapni, mert hát mit csinál a büszke anya amikor benéz a gyerekhez és azt látja, édesen ücsörög (holott hason fekve hagyta ott), és játszik… Természetesen nem a háta mögé ugrik, vagy körbepárnázza, hanem azonnal kapja a telefonját, hogy lefotózza és mielőbb megoszthassa a családdal, barátokkal, ismerősökkel a bébi teljesítményét… Aztán mire a telefon fókuszál, mire sikerül jó szöget találni, a gyermek elveszti az egyensúlyát és hanyattvágja magát, jócskán odakoppintva a fejét a parkettához… Naná, hogy a kép erről a pillanatról készül el… Ezt persze büszke anyuka nem osztja meg, sőt a telefont inkább odaadja a zokogó gyermeknek, hiszen valami varázslatos módon az bármilyen sérelmet vagy fájdalmat képes feledtetni… Túl az első ilyesforma traumán, azért a lelkesedés nem lankadt, egyre gyakrabban ücsörgött egyedül, immár eléggé stabilan is, mostanra igazán elenyésző (átlag napi 1) a hanyattvágódások száma.
Igenám, de Neki ez nem volt elég. Szűk két héttel az első felülés után megtalálta az alkalmas felületet (kanapé támlája) és már fel is húzta magát ülésből állásba… Ezt azóta szintén tökélyre fejlesztette, már szinte bármibe kapaszkodva fel tud állni. Tegnapi újítása a járókában való körbe”sétálás” … Hát itt tartunk most.
Imádjuk az állatokat, mindegy, hogy kutya, macska, hogy itthoni, megszokott vagy bárhol először látott… Mindegyik kap egy elbűvölő “elkelltőleolvadni” mosolyt igaz a szerelem még csak részben kölcsönös, ugyanis simogatás címén egyelőre csak szőrmegmarkolás és erőteljes húzás történik, ezt azért nem mindegyik négylábú tolerálja maradéktalanul.

…végiggondoltam az alvás dolgot. Nyilván most van akinek eszébe jut hogy egy életre tönkreteszem szegény gyereket hogy csak a saját helyén és csak sötétben tud jól aludni… De az az igazság, hogy szerintem ez nem itt dől el. Minket anyu (saját elmondása szerint) etetés után csak kirakott a babakocsiban a teraszra és mindannyian jól aludtunk… Szuper, irigylem is ezért -függetlenül attól, hogy nem tudni mennyit szépített az emlékeken az elmúlt 30 év- de én például nem tudok nappal aludni, nem tudok világosban aludni, és velem együtt az ismerőseim zöme is a saját helyén tud legjobban aludni… Úgyhogy nem hiszek ebben… Szerintem ha majd már tini lesz, vagy már elkezd bulizni akkor nem lesz akadálya a nappali alvásainak, nem fogja őt zavarni az sem ha világos van esetleg körülötte.
Másrészt hogy nincs minden veszve, alátámasztja az is, hogy az utazóágyat már egy hétre kipróbáltuk mikor anyuék nyaraltak mi pedig vigyáztunk a házra és az állatokra, és már az első nap sem volt gond az ott alvásával. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy konkrétan a babakocsiban nem szeret aludni, de ha kellően be van árnyékolva a szoba (ez ott szimplán sötétítőfüggönyt jelentett) és van egy kényelmes ágyikója, akkor ott is jókat durmol

Úgy emlékszem korábban már említettem, hogy Gergő kézben alszik el. Ehhez hozzászoktattuk (úgy hogy tudtuk mi lesz a vége), miközben a sérve miatt nem nagyon hagytuk sírni, ami kifejezetten nehezített pálya volt a hasfájás miatt. Szóval tudtuk mi hogy ez lesz a vége, de ki tud ellenállni??.. Mi nem. Az elmúlt napokban azonban G saját igénye szerint elkezdett megtanulni egyedül elaludni. ezt persze nagyon nem szeretném elkiabálni… Kezdődött az ominózus világ legédesebb gyereke ébredés előtti elalvással. Aztán két napja este mikor elindultam vele a szokásos elaltatós sétára a szobában, egyre csak forgolódott a kezemben, úgyhogy kicsit bosszúsan leraktam őt az ágyába, hogy “akkor aludj egyedül!”.. És ő nem vette zokon, hanem szépen becsukta a szemét, de látszott hogy valami még hiányzik. Így hát adtam neki cumit. Így egy fokkal jobban érezte magát, majd miután nem tudott mit kezdeni a kezével, szépen odaadtam neki az egyik macis “alvókendőt”. Átkarolta, becsukta a szemét, és szépen lassan elaludt. Én meg csak álltam a kiságy mellett, hogy akkor most ennyi?? És igen. A délelőtti alvása is hasonlóan indul azóta és az estiek is…
Azt nem mondom hogy a derekam nem érezte már soknak néha a 7.5kg-s súllyal való sétálgatást furcsa kérdőjeles testtartásban, de azért az az összebújós összevisszapuszilgatós esti altatás… hát.. egyáltalán lehet azt mondani egy 5 hónaposra hogy már nagyfiú???

Kétségkívül az enyém a világ legédesebb gyereke. Jó tudom, minden anya ezt mondja, de én egészen biztos vagyok benne, a tévedés kizárt!.. (a többiek nyilván hazudnak, illetve azért lehetnek tévhitben mert nem ismerik G-t. )
Amit már “megszoktunk”, hogy ő mindig mosolyog, nagyon kevés sírást prezentál, reggel amíg be nem megyünk hozzá édesen gagyarászik, és amikor meglát, örömében felkiált De ezeken kívül, azért mindig meglep valami aprósággal, amitől aztán újra és újra ellágyul az anyai/apai és a világ összes szíve..
A héten valamelyik reggel evés után még maradtunk az ágyban, eljátszogattunk, egész addig amíg el nem álmosodott. Már hanyatt fektében is láttam hogy csukódik a szeme, hát gondoltam egyet, hasra fordítottam, ő pedig el is aludt pár perc alatt. Nekem sem kellett több, elég fáradt voltam, hát én is elszundítottam. Nem túl mélyen, hiszen a mi ágyunk körül nincs rács, és azért hason elég nagy helyváltoztatásokra képes már G, úgyhogy kb. 5 percenként azért kilestem a szemhéjam mögül, hogy alszik-e még. Így telt el a szokásos fél órás szundija, mígnem az egyik 5 perces rálesésnél Ő már ébren figyelt engem… (lehet hogy ő is rámnézett 5 percenként??) még csak meg sem moccantam, csak kinyitottam a szemem, G ott könyökölt az arcomtól kb 20 cm-re és ahogy meglátta hogy ébredek, akkora vigyort küldött felém, hogy még a cumit is kiejtette a szájából.. :):):)
Ugye hogy igazam van???

Ugye kezdhetem is mindjárt azzal, hogy pár napja megígértem, majd jól írok minden este a napi dolgokról. Azonban nem így lett, mert egyszerűen nem tartom érdekesnek leírni hogy “ma semmi különös nem történt, éltük a hétköznapjainkat, volt x db pisis pelenka, és x db kakis..” szóval ezt azért mégsem.
Hogy azért az elmúlt napokért kárpótoljak, először elmesélem esetünket az almával…
Az egész úgy kezdődött, hogy Gergőnek minden jel szerint elindultak a fogai a felszín felé. No, nem mintha ez azonnali eredményeket hozna, de a patakokban folyó nyál, az ínydörzsölés, az íny nyelvvel történő vakarása, nos mind utalnak arra hogy úton vannak az első fogak. Alapvetően nem nyűglődünk súlyosan, -bár még lehet hogy fogunk később- de múlt héten volt egy nagyon zizi napja. Gondoltam egyet, és a már jó előre beszerzett arzenálból …
(tudvalevő hogy mindig minden akkor kezd el nagyon nagyon szükséges lenni amikor
a/hétvége van
b/éjszaka van
c/munkaszüneti nap van
d/munkaszüneti hétvégi éjszaka van…
e/bármi más eset a fentieken kívül, amikor minden zárva, vagyis lehetetlen beszerezni az akármit ami nagyon szükséges.)
…előszedtem a homeopátiás bogyót. Fel is olvasztottam G-nek, aki komoly fintorgások közepette a felét visszalökdöste a ruhájára… Namármost, az egy dolog, hogy szerintem egyáltalán nincs rossz ízük ezeknek a bogyóknak, szimplán édesek.. De el kezdett aggasztani, hogy mindig olyasmit kap kanálon, ami valamiért nem tetszik neki. (mondjuk a K vitamin nekem se tetszene… már a szaga is borzasztó..) Ebből pedig azonnal jött a következő gondolatom hogy mire eljutunk a hozzátápláláshoz, már magát a kanalat is utálni fogja. S lőn. Mivel már elmúlt 4 hónapos, vagyis hivatalosan akár el is kezdhetjük a finomságok bevezetését csak úgy az ízek kedvéért, semmi kajakiváltási célzat, rá is robbantunk az almára. Az összes szakirodalom, szülők, nagyszülők, bárki akit megkérdezel, mindenki ezt javasolja első gyümölcsként. Vettünk is nagyon finom almát, nem savanyú viszont lédús, tényleg igazi csemege. (mittudoménmilyenfajta..) Én büszkén előhalásztam a szekrényből az üveg almareszelőt, és egy egész gerezdet lereszeltem. Kicsi gyümölcshús, kicsi lé jól elvegyítve, kicsi kanálra, kicsi Gergő kicsi szájába. Ühüm. Meg ahogy azt elképzeltem hogy az én gyerekem -aki egyébként már másfél hónapja úgy tud nézni mikor valaki eszik mellette hogy az illető elszégyelli magát amiért nem ad neki is- egyből rákap a finomságokra!… AHA… Nem. A jelenet valahogy így zajlott:
Anya a kanál almát G szájába be, G a kanál tartalmát a szájából ki, anya hősiesen lekapar állról, visszalapátol, G szintén hősiesen ki, anya lapátol, G ki, anya lapát, G ki, …stb. Addig folytattuk ezt a kis mókát (ami egyébként G-nek nagyon nagyon tetszett, minden kilökésnél huncut vigyort villantott … ) amíg valahogy a kanál tartalma szertefoszlott. Jutott belőle mindenhova, gyerekre, anyára, nagymamára (aki a gyereket tartotta, így funkcionálva ideiglenes etetőszékként) és valamennyi, nyilván elenyésző mennyiség a bébi pocakjába is. Erre az egyetlen bizonyíték az előző bejegyzésben már említett tünet. A másnapi két kanalas esetnél annyi változott hogy apa töltötte be az etetőszék funkciót, de szerintem a lenyelt mennyiség még akkor is ha netán elérte az előző napi dupláját, még így sem érte el az egy kanálnyi adagot. Mindegy, mert mi jól szórakoztunk közben ja és persze minden alma “maradékát” megehettem Nekem ízlett, én nem köpdöstem vissza. Aztán harmadnap jött a védőnő, elmeséltük neki esetünket az almával, aztán felhívta a figyelmünket hogy a műtét után egy hétig ne adjunk neki semmi mást csak a jól bevált anyatejet… Így viszont fel is hagytunk a kísérletezéssel, legalábbis a műtét utánig.

És itt meg is érkeztünk a mai HP (hű, észrevettétek mennyi mindennek a rövidítése HP?? harrypotter, hewlettpackard, hülyepicsa…stb) kórház sztorihoz. Nem emlékszem említettem-e már, (és lusta is vagyok visszaolvasni) sajnos G-nek van egy lágyéksérve. Ez már akkor kiderült mikor először jött hozzánk a védőnő, és azóta is kontroll alatt tartja egy sebész. A legutóbbi találkozásunkkor megkaptuk a műtét időpontját is, július 6. vagyis jövő szerda. Emiatt voltunk ma vérvételen. Maga a váró nagyon tetszett, olyan édes festmények vannak az összes falon, gyerekként is biztos mókás lehet. (azt mondjuk nem tudom zavarnia kellene-e hogy G egy nagyon sok karú polipot szúrt ki magának akinek minden karjában más orvosi eszköz volt, és az édes mindenegyéb helyett csak annak dumált)
A vérvétel elég gyorsan ment, nem is kellett sokat várnunk, és Gergő egy igazi hős, meg se nyekkent )) … viszont kaptam egy jó kis leszúrást, hogy a gyereknek be van horpadva a kutacsa… mondom: igen, már evésidő van.. erre ők: akkor teáztassa! ..és hát nem tudom, én tényleg nem vagyok az az ősanya aki a gyereket 18 éves koráig csak anyatejjel… de G nem fogadja el a vizet, a teát, egyáltalán semmit. (az almát se ) és nem is értem, miért kellene teletömni vízzel, vagy teával két evés között… azzal csak felborítanánk az evési ritmusát, hiszen kajaidőben nem tudna rendesen enni, mivel már tele van teával, ettől persze hamarabb lenne megint éhes… és akkor be is indul az ördögi kör… mindegy, rájuk hagytam. Ami viszont sokkal bosszantóbb, és felettébb meglepő, hogy egy ekkora gyerekkórházban nincs baba-mama szoba, vagy sarok vagy bármi, ahol egy csecsemőt meg lehetne szoptatni… Nem is értem, hiszen nyilván nem én vagyok az egyetlen aki ekkora gyerekkel érkezik, és bizony van olyan hogy nem fér be két etetés közé egy kórházi túra. Márpedig én nem fogok azért tápot adni neki mert egy gyerekkórház nincs felkészülve ránk. Most mondjuk a kocsiban  oldottam meg a dolgot, de a múltkor a sebészeti ambulancia mellett az alagsorban kellett behúzódnom egy sarokba… hát nem kényelmes. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy lehet majd a jövő héten a műtét után megoldani?? Mert G még akkor is csak anyatejes lesz….