Rizsa a legkisebb

Tegnap voltunk a védőnőnél, 148 a pulzusa a kisembernek, jó erős szívhangja van. Ezzel meg is nyugodtunk teljesen, ugyanis (nyilván a szombati sok mászkálás utóhatásaként) vasránap Rizsa nagyon nem mocorgott.. Egy-egy apróbb mozduláson kívül nem igazán jelentkezett. Hétfőn reggel viszont felébredt, azóta minden a régi kerékvágásban, de ez a kis szívhanghallgatózás igazán jót tett a lelki békének

Van itthon kb 10 szakkönyvem. Ebből mindössze kettő saját, a többit kaptam kölcsönbe, vagy örökbe vagy csak úgy, mert másoknak az volt a tuti, az vált be vagy csak egyszerűen abban MINDEN  válasz benne van… Igazából amiben mindegyik egyetért az elmúlt és az elkövetkező időszakra vonatkozóan, az az hogy figyeljek nagyon sokat a bébire, mert már most nagyon sokat elárul a jelleméről. Többek között: ha megijed ugrik egyet, ha nem szeret egy zajt akkor ellenkezik mozgással, a mostani ébrenléti időszakai majd jellemzik a születés utáni ritmusát is.

És én figyelek, szorgalmasan. Azt már tudom hogy a botmixer hangjától erős rúgkapálást várhatok, ugyanez elmondható a hajszárítóról is. Ugyanakkor a múlt héten a sok papagáj közelében töltött idő alatt pl teljesen visszahúzódott (huszonakárhány papagáj igen zajos tud lenni…), gyakorlatilag csak akkor volt hajlandó jelentkezni ha a közelben semmi rikácsolás nem volt.

Aztán itt van még az esti szertartás a pocakkenegetés, ami természetesen apa dolga. (nem tudom van-e hatása a krémeknek, erről azt olvastam genetikailag kódolt lesz-e stria vagy sem, de azért jó kis móka ez a közös családi program ) Alapvetően Rizsa a simogatásra rendszerint elcsendesedik, ami teljesen a szakirodalomnak megfelelő. Viszont ha apa odateszi a fejét, próbál hallgatózni mi újság odabent, egyből elkezdi rugdalni, ütögetni. Nnna és itt nem értem én ezt a szeret-nem szeret dolgot. NEM hiszem hogy olyan zajos lenne apa füle, nem hiszem hogy azért rugdal mert nem szereti ha apa odabújik… Sőt, szerintem sokkal inkább örül a találkozásoknak.

Hát ilyen a mi fiunk. Nincsenek konkrét időszakai amire azt mondhatom hogy na most aztán nagyon ébren van, mert nincsenek hosszú időn át tartó hancúrozásai. Inkább egész nap random mozdulgat. És nyilván szégyenlős, mert amint elkezdjük figyelni abbahagyja. Pedig vicces ám amikor kívülről is látszik valamelyik kis része

Egyébiránt elkezdtük naptár szerint is a huszonhetedik hetet, a hetedik hónapot, a harmadik trimesztert.

A hétvégénk egy jó kis baráti összejövetel aztán a vasárnapi általános család által megtámogatott takarítással igen ráasztóra sikeredett, én vasárnap estére mozdulni sem bírtam… nem úgy Rizsa! Igen komoly aktivitást mutat az elmúlt napokban, és éjszakákon egyaránt. A szakkönyvek és netes írások és úgy általában minden ami érinti a témát, úgy nyilatkozik, hogy ezidőtájt már érdemes figyelni, hogy mikor van ébren és mikor alszik, mert várhatóan ez lesz a születése után is. (Ebben egyébként nem teljesen hiszek, szerintem őt azért a születés elég rendesen meg fogja kavarni, ráadásul odabent folyamatos táplálást kap a kinti ébrenlétét pedig az éhsége is alaposan befolyásolja..) Hát nosza, elkezdtem figyelni. Jelentem: nem jutottam előrébb, vagyi max tudomásul vehetem hogy az én fiam szinte mindig ébren van! És ez még hagyján. de hogy mindenhol keze meg lába van az is biztos. Egyszerre tud  lent és fent, jobb és baloldalon de akár átlósan is mozogni. Tegnap éjszaka konkrétan arra ébredtem hogy kirúgja a ház falát… Valami óriási buli lehetett odabent.

Szóval ahhoz képest hogy a múlt héten két napig egyfolytában aludt, most minden azalatt összegyűjtött energiáját kitombolja. Hát harjá gyerek!

Az utóbbi hetekben ismét jelentős méreteket ugrott a hasméretem. Ez persze nem rossz, sőt jó! Van viszont egy egyenes következménye, végképp kifogytam a felsőkből, topokból, trikókból, és úgy egyáltalán mindenből ami normál körülmények között is a hasamat hivatott takarni.

(Mivel él bennem a remény hogy ez a megnövekedett térfogat csak átmeneti állapot, nem is szándékozom túl sokat áldozni a szükséges ruhákra.)

Még nyár elején, amikor sikerült egy nem csekély árú farmert beszerezni az egyik neves bababoltban, úgy döntöttem, inkább olcsóbb megoldást keresek. Találtam is egy turkálót, nincs is túl messze és külön szekció van a kismamaruháknak, amik ráadásul sztem nem is mind használtak. Akkor vettem is gyorsan 2 szoknyát, amik az egész nyarat végigkísérték, sőt az egyik még a telet is fogja, mert vastagabb és sötét és farmer is, tökéletes csizmás darab. Ma úgy éreztem újra itt az ideje hogy ellátogassak, most inkább növekvő pocakomra kell találnom valami vitorlavásznat, úgyhogy azon gyors iramban fel is kerekedtem, nyílegyenesen a turi felé. Mivel az első amibe az ember belebotlik az üzletben a nadrágospoc, naná hogy nem mentem el mellette szó nélkül, le is akasztottam két darabot, és már ezekkel a kezemben mentem a felsők felé. Ott azonban csalódnom kellett, mert valahogy egyik sem volt az én méretem/ízlésem. Azért kétszer is végiglapoztam az egész csapatot, de miután így sem láttam semmi nekem tetszőt, inkább felpróbáltam a két nadrágot. Ezek egyébiránt egyforma méretűek voltak, 1 számmal nagyobbak mint amit most hordok (előrelátás és pesszimizmus) de még így is megleptek, az egyik ugyanis fel sem jött rám, a másik pedig borzasztóan állt. Így csalódottan jöttem ki, és mivel ez mégsem járja hogy egy NŐ üres kézzel menjen haza, a lehető legrövidebb úton -naná hogy hazafelé épp útba esett – betértem a c&a-ba hogy megvegyem a hétvégén már jól kinézett hosszú kardigánt. Amolyan kabátpótlék féle, hátha ezzel is elodázhatom annak vásárlását.  Persze megállni itt sem tudtam hogy ne nézzem végig a kismamás darabokat, de elkeseredésemre itt sem találtam olyan felsőt ami éppenséggel nem az a nyakban húzott onnantól bő mint egy krumpliszsák tipusú. Így aztán csak felpróbáltam a biztonság kedvéért a kardigánt, ami teljesen jó, semmit nem változott a legutóbbi felpróbálás óta, viszont szemet szúrt, hogy elég stílustalan az edzőcipő a lábamon, ami mondjuk jól mutat nyáron egy farmerral és egy trikóval, de most hogy itt a télidő, és a még mindig rámjövő szövetkabáthoz már egyáltalán nem megy… Szóval irány a szomszéd cipőbolt. Konkrét elképzelés van, lapos legyen, fekete (éljen az univerzalitás), és kényelmes. Ennek érdekében végigsétáltam kb 3x az üzletet, ezzel kivívva a biztonsági őr figyelmét, majd néhány ígéretesebbnek tűnő darab mellé letelepedtem, és végigpróbáltam. Nem túlzok hogy a terhesség alatti vásárlási próbákozásaim eddigi legfárasztóbbján vagyok túl! Tulajdonképp a padok a boltban, valami eszement magasságban vannak, azt hiszem ezen még has nélkül is kényelmetlen cipőket próbálni. Próbáltam hát minél gyorsabban túlesni minden lehetséges esélyesen, a vége pedig az lett hogy innen is üres kézzel távoztam. A cipők ugyanis vagy kicsik, vagy nagyok, vagy akkora sarkuk van hogy ránézésre is szédülök bennük. Kicsit sem az a tipus amire mostani helyzetben vágyom. Az ideális valami téliesített balerinacipő lenne, de ehhez hasonlót csak 2 különböző bokacsizmában találtam amik tetszettek, kényelmesek is voltak, de az egyik zöld a másik szürke… hát itt el is akadtam mert a farmer az kék, ha a cipő szürke vagy zöld, akkor ahhoz már nem tudom felvenni mondjuk a piros kabátomat……. Hát így esett hogy nagy nagy lelkesedéssel indultam, és a végére letörtem mint a bili füle. S ezalatt mit csinált a kis Rizsa??? Nyilván édesdeden aludt mert egy apró moccanást sem produkált amíg haza nem értem és  nem raktam magam vízszintesbe… (pedig a cipős résznél alaposan megnyomorgattam) Tulajdonképp előre irigylem hogy egy kis pasi, akinek sosem lesznek efféle shopping-gondjai…

Hogy miért Rizsa?.. Nagyon prózai Valahol a terhesség első harmadában amikor még naponta próbáltunk új információkat találni hol is tart egy szem magzatunk, éppen mi fejlődik, és éppen mekkora, egy heti bejegyzésben azt írták “Gyermeked most már 7-9 mm hosszú, nagyjából rizsszem méretű, és jó 1 gramm súlyú” természetesen akkor még nem tudtuk fiú vagy lány, valahogy rajta maradt hogy a kis Rizsa.

Most a 24. héten járunk, fiunk szépen fejlődik, a súlya meghaladja egy vekni kenyérét, és a legutóbbi uh során bebizonyította hogy tipikus pasi.. Olyasféle aki az arcát takarja és inkább a lába közét villogtatja nagy büszkén. Így esett hogy jobb fotót kaptunk férfiasságának korai ékességéről mint az arcáról. Hogy kire hasonlít? Én még az újszülötteken sem tudtam sosem felfedezni az efféle válaszokat, és most a sajátomon sem tudnám megmondani, de szavamra mondom ebből a perspektívából biztosan nem rám

A nevet illetően is előreléptünk, ami persze nem volt nehéz mert már megvoltak a tervek Rizsa fogantatása előtt, épp csak gyerek nem volt hozzá. Hogy itt kiderüljön, arra még várni kell. Közel 4 hónapot, vagy ahogy tetszik 16 hetet. Ez nekem egyrészt roppant hosszú időnek tűnik mert néha már oooolyan jó lenne kézbe venni és jól meggyömöszkölni (persze nem a nevet hanem magát a kis kukist), másrészt mivel most indulunk a babakelengye beszerzésének rögös útján, talán kifejezetten kevés!